trakateam lilagoogle play webreapple store webre

ado 1 webre

Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image

Üdvözlünk a Szigetszentmiklósi Kézilabda SK weboldalán! 

Image
Kettős győzelem a hazai utánpótlástornán

Kettős győzelem a hazai utánpótlástornán

Remek hangulatban zajlott a Szigetszentmiklósi KSK hazai rendezésű utánpótlás tornája, ahol a Gyömrő és a Budakalász csapatai voltak az ellenfelek. A Miklósi fiúk mindkét mérkőzésen magabiztos játékkal diadalmaskodtak.

Az első találkozón a Gyömrő ellen lépett pályára az SZKSK, ahol egy szoros első félidő (14–10) után végül 25–19-re sikerült nyerni.

A második mérkőzésen a Budakalász ellen már egy sokkal összeszedettebb, igazi csapatként küzdő SZKSK-t láthatott a közönség. A fiúk hatalmas munkát tettek bele mindkét félidőben: az első játékrészben mindössze három, a másodikban pedig négy gólt kaptak, így végül 17–8-as győzelemmel zárták a találkozót.

„Az első meccsen, védekezésben még akadtak hibák, támadásban pedig a koncentráció hiánya miatt több helyzet is kimaradt, de a mérkőzés után a csapat közösen átbeszélte a javítandókat. Minden elismerésem a második mérkőzésen nyújtott teljesítményért! Támadásban a kimaradt négy bűntetőtől eltekintve megvoltak az 1-1 elleni párharcok, amiket 80-90%-ban sikerrel vívtunk meg. Köszönjük a szurkolóknak, szülőknek a lelkes szurkolást, bíztatást” – nyilatkozta a csapat edzője, Pálinkás-Szabó Zsolt Norbert.

Hajrá, SZKSK, hajrá, Miklósi Medvék! 🐻💙

Image

KAPCSOLAT

Elnök: Kovács István: +36 20 / 991-3922
www.szksk.hu
2310 Szigetszentmiklós
Temesvári utca 5.

Technikai vezető: +36 30 224 6280, technikaivezeto@szksk.hu
Tagdíj: +36 30 224 6280tagdij@szksk.hu

Gazdasági iroda:
Telefon:+36 30 224 6280
E-mail: iroda@szksk.hu
Hétfő-Csütörtök: 8:00-16:30
Péntek: 8:00-14:00

Image
Image
Image

ado 1 webre

trakateam lilagoogle play webreapple store webre