U10 - SZKSK Győrben a Balázs Kupán
Kiemelt

2017 április 17

Szekeres Örs :

Sajnos nem a teljes csapattal indultunk az idei Balázs Kupára, mert három meghatározó játékos nem tudott eljönni. Ezért egy kicsit tartalékos és fiatal csapattal vágtunk neki a tornának. Valakinek ez volt az első hosszabb távolléte otthonról és az első tornája is. A csoport amibe kerültünk első ránézésre erősnek bizonyult az ellenfelek a maguk régiójában eredményük alapján jó szerepelnek, majd ez be is igazolódott.

A torna első napján a SZESE Győrszentivánnal és a Simontornyai KK-val mérkőztünk meg. A Győrszentivántól 8 góllal a Simontornyától 14 góllal kaptunk ki. A második napon a XVI. ker. csapata és a Szombathelyi Egyetem SE. csapata ellen léptünk pályára. Mind a két mérkőzés ismét vereséget hozott számunkra. (19 illetve 11 gólos) A harmadik nap sem hozott meglepetést számunkra, mert a GYFKKA Gárdonyi csapatától is kikaptunk 14:11-re.

A negyedik napon játszottunk a másik csoportból érkezett GYFKKA Toldi csapatával. Végre megtört a jég és magabiztos játékkal sikerült megnyernünk a mérkőzést.

A torna összességében hasznosnak bizonyult. Megmutatta, hogy merre kell haladnunk tovább a fejlődés útján. Az első két nap elvesztett mérkőzéseken a sok technikai hibánkat használták ki az ellenfelek, sajnos nagyon sokszor átrohantak rajtunk. Amikor meg sikerült elérni, hogy felállt fal ellen támadjanak akkor meg a védekezésünk nem állt össze. A mezőny összes csapata mind méretben mind pedig fizikálisan is felettünk álltak. Viszont a támadó játékunkban a kevés lőtt gól ellenére, már láttam pozitív dolgokat, csapatjátékot, páros kapcsolatot, egyéni megoldást, lerohanást. Igazából mérkőzésről mérkőzésre javultunk egy kicsit valamiben. A harmadik napra már egy nagyon szoros mérkőzést vívtunk az ellenféllel, fej-fej mellett haladtunk, csak a végére elfáradtunk és az utolsó percekben kaptunk két gyors gólt. Egy kicsit szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a hiányzó játékosok nélkül a csapat többi tagjának muszáj volt többet magára vállalnia mind támadásban, mind pedig védekezésben, amit szerintem sikeresen teljesítettek. Minden mérkőzésen küzdöttek, próbálkoztak és nem adták fel. Nehéz volt az utolsó meccsünkre felrázni a csapatot, de sikerült. Magabiztos védekezéssel és támadó játékkal sima győzelmet arattunk. Ezzel a győzelemmel sikerült egy kicsit vidámabbá tenni a Balázs Kupa emlékeit.

BÜSZKE VAGYOK A CSAPATOMRA!

SZKSK Támogatóknak

Szponzori, támogatói felajánlásokat várjuk elérhetőségeink bármelyikén!
Igény esetén reklámfelület bérelhető az oldalon!
Részletekért hívja: 0620/991-3922 telefonszámot!

Mérkőzések helyszíne

Térkép

SZKSK elérhetőségek

2310 Szigetszentmiklós
Tököli u. 19. Pf. 154.
kovacsi@vnet.hu