U8 - Csokonai - 2 mérkőzés győzelmekkel- hasznos nap volt
Kiemelt

2017 május 01

Kellner Máté :

Csömörre utaztunk az utolsó előtti fordulóban. Az 1. mérkőzésen a házigazda Csömör csapatával kezdtünk. A gyerekek védekezésben és támadásban is jó teljesítményt nyújtottak. Voltak pontatlan támadásbefejezéseink, amin még javítanunk kell.  15:3-as győzelemmel mehettünk pihenni.

A 2. mérkőzésen a Bíró szivacskézilabda csapatával játszottunk. Az 1. félidő jelentős részében a támadásainkat leginkább a széleken tudtuk értékesíteni, aminek azért örültem, mert rendszerint középről fejezünk be. Többször vezettünk (4:2, 6:4). Támadásainknál a félidő végén érthetetlen okokból távoli lövésekkel kísérleteztünk, kevés sikerrel. A kapusteljesítményünk az első meccshez képest jelentősen csökkent, így 7:7-es állással fejeztük be a félidőt. Hiányoltam az 1. és 2. félidőben is védőfal előtti gyorsabb labdaátadásokat, védekezésben az ütközéseket, inkább egyénileg próbáltunk mindent befejezni. Dicséri a csapatot az, hogy a mérkőzés vége felé többször helyzetbe hoztuk a széleket, amiből lehettünk volna eredményesebbek, de a mérkőzés nagy részében mi vezettünk. 1 gólos előny és döntetlen körüli eredmények jellemezték a 2. félidőt, az ellenfél a vezetést nem tudta átvenni. Ezt mindenképpen a védekezésünknek köszönhetjük, hiszen sikerült a támadókat a kapunktól távolabb tartani. Érdekes volt az, hogy voltak véleményem szerint mindkét oldalon bírói tévedések, a mérkőzés végkimenetélét azonban ez nem befolyásolta. Benne van a játékban. Egy vitatható időn túli hétméterest kapott az utolsó másodpercben a másik csapat. De a sportban egy mérkőzés sok kis apró mozzanaton is múlik. 2 hétméterest kapott a Bíró csapata az egész mérkőzésen, az elsőt is majdnem megfogta a kapusunk ami a lábak közé ment. Erre figyelmeztettem is a kapusomat, hogy a lábnál várja a következő lövést. Ez így is lett, aki megfogta a labdát. Érdekes és fordulatos mérkőzésen a gyenge kapusteljesítmény ellenére a kapusunk segítette a csapatot, így 14:13-as, rendkívül szoros játékban szereztünk ismét 2 pontot. Fontos, hogy sok hasonló mérkőzést játszunk, hiszen a mérkőzésekből nagyon sokat tudunk tanulni és fejlődni. Erre az edzéseken sokszor nincs lehetőségünk, így a mai napot is nagyon hasznosnak találtam.

SZKSK Támogatóknak

Szponzori, támogatói felajánlásokat várjuk elérhetőségeink bármelyikén!
Igény esetén reklámfelület bérelhető az oldalon!
Részletekért hívja: 0620/991-3922 telefonszámot!

Mérkőzések helyszíne

Térkép

SZKSK elérhetőségek

2310 Szigetszentmiklós
Tököli u. 19. Pf. 154.
kovacsi@vnet.hu