• 13
  • márc.

Bak Ferenc :

Utolsó középdöntős fordulónkat idegenben játszottuk. A mérkőzés elejét koncentráltan, gyors támadásokat vezetve hajtottuk meg, melyből hamar ki is alakult egy 5 gólos előny. Sajnos csapatom leengedett, kicsit könnyen vette a mérkőzést így nem tudtam sok játéklehetőséget biztosítani a fiatalok szamara! 

  • 06
  • márc.

Bak Ferenc :

Ezen a mérkőzésen 19-re lapot kellett húznunk, hogyha tovább szerettünk volna menni a csoportból. Nagyon magas színvonalú mérkőzést játszottunk, végig mi irányítottuk a mérkőzést , de  sajnos volt 5 perc amikor teljesen tanácstalanság jelentkezett a pályán, amit a vendégek ki is használtak és felzárkóztak. Az egyik pontot csak időn túli hétméteressel tudták hazavinni. 
Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy így ennyi nehéz időszak után is fel tudnak állni és végezni becsülettel és szívvel a dolgukat! Jó volt látni, hogy csapatként harcoltak és küzdöttek egymásért!

Nagyon büszkék vagyunk Rév Mátyással CSAPATUNKRA!!!

  • 23
  • febr.

Bak Ferenc :

Sikerült egy nehéz mérkőzést csinálnunk a Budaörs elleni összecsapásból! Az első félidőben nagyon jól játszottunk megvolt a tempónk és a koncentrációnkkal sem volt gond. Sajnos a második játékrészben bent ragadtunk az öltözőben és a nehezen összekapart előnyt pillanatok alatt elveszítettük. Lélekben nem adtuk fel és így tudtuk megnyerni ezt a nagyon komoly és fontos mérkőzést!

IGAZI CSAPATMUNKA VOLT!!!
  • 19
  • febr.

Bak Ferenc :

Hosszú hétvégén vagyunk túl, mivel szombaton Nyíregyházán játszottunk junior mérkőzést és vasárnap a kora délelőtti órákban pedig Százhalombattán a serdülő rájátszásban kellett helyt állni. Kicsit aggódtunk a korai kezdés miatt, de a srácokban nagyon nagy akarás és tűz volt és ezt a tüzet bele is tették az első 10 percbe. Nagyon jól, kellő tempóval és koncentrációval játszottunk aminek egy tehetős előny lett az eredménye. Mondhatom magabiztos győzelme arattunk

  • 11
  • febr.

Bak Ferenc

Nagyon jól kezdtük a mérkőzést megfelelő tempóban és hittel játszottunk! A félidő végére nem tudtunk elhúzni ellenfelünktől, de a második félidőt valami szenzációsan kezdtük és 5 perc alatt eldöntöttük a mérkőzést! örülok hogy mindenkinek játéklehetőséget tudtunk biztosítani!

  • 01
  • febr.

Bak Ferenc : 

A csoport elsőhöz látogattunk el és 15 percig nagyon szép és kreatív játékkal fej-fej mellett haladtunk ellenfelünkkel! Sajnos fejben és fizikálisan is elfáradtunk. Úgy gondolom, hogy az első 15 perc nagyon biztató és jó úton haladnak a srácok, hogy még komolyabb teljesítményre legyenek képesek!

Sajnos a mérkőzést egy gyászszünettel kezdtünk,  mivel egy hozzám közelálló személyét veszítettünk el a hét elején! 
ISTEN NYUGOSZTALJON ERZSIKE!
  • 27
  • jan.

Bak Ferenc

Második mérkőzésünket játszottuk hazai pályán a középdöntőben. A srácok jól dolgoztak egész héten és ez a pályán is kijött, betartották azokat az utasításokat amiket kértünk tőlük, fegyelmezetten és nagy elszántsággal küzdöttek. Gratulálok a csapatnak, mert egy igen jó ellenfelet tudtunk legyőzni!!! 

  • 20
  • jan.

Bak Ferenc:

A mai nappal megkezdtük a felsőházba kerülésért a rájátszást a másik csoport első 4 helyezettjével. Első ellenfelünk a Százhalombatta csapata volt. Nagyon magas hőfokon kezdtük a mérkőzést sorra alakítottuk ki a ziccereket, melyeket nagyon pontatlanul fejeztük be, ezért nem tudtunk ellépni ellenfelünktől. A kevés kapott gól nem a védekezésünk precizitását mutatta, hanem Megyesi Gábor parádés teljesítményt nyújtott a kapuban. Remélem a következő mérkőzéseken nem remeg meg a kezünk és a befejezéseink is pontosabbak lesznek. 

Gratulálok a győzelemhez!!!
1. oldal / 4

SZKSK Támogatóknak

Szponzori, támogatói felajánlásokat várjuk elérhetőségeink bármelyikén!
Igény esetén reklámfelület bérelhető az oldalon!
Részletekért hívja: 0620/991-3922 telefonszámot!

Mérkőzések helyszíne

Térkép

SZKSK elérhetőségek

2310 Szigetszentmiklós
Tököli u. 19. Pf. 154.
kovacsi@vnet.hu